Tanulóink visszajelzései

Tanulóink visszajelzései

Köszönjük, hogy megtisztel véleményével!

 
 
 
 
 
Rutin98 Autósiskola vendégkönyv

Mint minden vevőorientált cégnek, így nekünk is sokat számít, mit gondolnak leendő és jelenlegi ügyfelei.
Amennyiben szeretné megosztani velünk gondolatait, megteheti ezt vendégkönyvünkön keresztül is.

A biztonsági kód mezőnél két szót, szóközzel kell megadni!
89 entries.
Kirr Zoltán
Tisztelt Rutin 98! Ezúton szeretném megköszönni az autós iskolának hogy segítettek a jogosítványom megszerzéséhez, ugyanis a mai nap folyamán sikeres forgalmi vizsgát tettem. Kiemelném köztük, Gurabi Sándort, aki remekül elsajátitatta velem a KRESZ szabályait, a vicces, jó hangulatú órákon. Végül, de nem utolsó sorban, Nagyon Nagy Köszönet Horvát Istvánnak, aki megtanított a vezetés csínnyát-bínnyát, és sikeresen felkészített a forgalmi vizsgámra, mind emellett rengeteg minden tanultam tőle az életről is. Még egyszer nagyon szépen köszönöm az együttmüködés az iskolának, és az oktatóknak is.
Szilágyi Beatrix
Kedves AutósISKOLA!Nem véletlen a csupa nagy betű az "iskola" szóban. Mert ti valóban iskola vagytok, ahol megtanítják az embert BIZTONSÁGOSAN vezetni, közlekedni. Azt is, aki 0-ról indul és még fél is kicsit a motorozástól. 🙂 2017. tavaszán fiammal vettünk részt motoros képzésen, fiam már nyáron jogosítványt szerzett. 🙂 Én még kicsit próbálgattam az oktatók - Varga József és Denke Tomi-tűrőképességét, de nem értem el a végső határt. Ha arra várok, még mindig odajárok. 🙂 Ősszel beadtam a derekam és megszereztem a jogosítványt én is. Csak jót tudok rólatok mondani. Nem csak motorozni tanítottatok meg végtelen türelemmel és kitartással, sok-sok biztatással, soha le nem mondva rólam, hanem a félelmeimet leküzdeni is, és élvezni a motorozást. És ez volt az eredeti cél. KÖSZÖNÖM! Bátran foglak ajánlani benneteket másnak is! Még találkozunk!
Móhl Bernadett
Tisztelt Rutin98!Nagyon szèpen köszönöm Kolonits Sàndornak a kitartó munkàjàt mind kressz oktatásból ès vezetèsből is.Türelmesen,pontosan megtanitott mindenre igy elsőre àtmentem mindenből.Mègegyszer szeretnèk köszönetet mondani az iskolànak s főleg az oktatómnak.Mindenkinek csak ajànlani tudom!
Csesznok-Gál Erzsébet
Kedves Rutin! Nagyon szépen Köszönöm az iskolának és főleg Denke Támásnak hogy elértem ezt a nagy álmomat!
Lunczer Csaba
Tisztelt Rutin98! Nagyon szépen köszönöm a rendkívül színvonalas oktatást az autósiskola minden munkatársának. Külön köszönet jár a kiváló oktatóimnak Denke Tamásnak és Kolonits Sándornak, hogy kellő türelemmel fordultak hozzám és mindenben segédkeztek. További sikeres munkát kívánok, remélem még nagyon sok nebulónak segítetek a jogosítványt megszerzésében.
Szetlák Klaudia
Tisztelt Rutin98! Szeretném megköszönni, hogy egy csodálatos ajándékot kaphattam karácsonyra! Külön köszönet Kolonits Sándornak, hogy átadta tudását vezetesből. Türelmesen, pontosan átadta minden tudását, hogy elsőre sikerüljön a vizsga! 🙂 Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az Autós Iskolát!
Kégl Diána
Tisztelt Rutin98! Ezúton is szeretném megköszönni Kolonits Sándornak a kitartó és türelmes munkáját mind kresszből és vezetésből is. Neki köszönhetően ma sikeres forgalmi vizsgát tettem elsőre! Ilyen kiváló oktatót kívánok mindenkinek! Köszönettel: Kégl Diána
Kovács Rita
Köszönöm a biztató szavakat és azt a sok türelmet, amit felém tanúsított Varga József és Denke Tamás. Ma sikeres forgalmi vizsgát tettem. Köszönöm a munkájukat.
Tóth Tamás
Tisztelt Rutin 98 Autósiskola! Rendkívüli mértékben hálás vagyok a színvonalas, rugalmas, segítőkész oktatásért. Minden tiszteletem, és köszönetem Horváth Istváné akitől nem csupán felkészítést kaptam a sikeres vizsgára, hanem egy olyan szemléletmódot a biztonságos közlekedéshez amit az összes tanult dolog közül a legnagyobb érték, és akire nem csak lankadatlan figyelme, de remek pedagógiai érzéke és segítő hozzáállása miatt is fel lehet nézni. Őszintén kívánom a beiratkozni kívánóknak, hogy érje őket az a szerencse, hogy Istvánhoz kerülnek. Többet fognak nála tanulni ezalatt a rövid idő alatt emberségből (és persze autóvezetésből) mint elsőre gondolnák.