logo

Címlap "KPM" MOTOROSISKOLA
E-mail

"KPM" MOTOROSISKOLA

"KÖZLEKEDJ PRECÍZEN MOTORRAL" 


 

A "KPM" Motorosképzésünkben olyan mesteroktatók vesznek részt akik több éve foglalkoznak motorosok képzésével, statisztikai eredményben a tanulók több mint 90%-a első vizsgáján megfelel. Oktatóink nem csak a vizsgára hanem az életre készítik fel hallgatóikat. A képzés során olyan vezetéstechnikai elemeket építünk be a képzésbe, mely nem az alapképzés hanem a továbbképzés része csak vezetéstechnikai tréningeken lehet elsajátítani.

"AM" kategória: Felkészültünk arra, hogy a legkisebbek is be tudjanak illeszkedni a közlekedésbe.Életük során még nem vettek részt a közlekedésben, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy olyan képzést kapjanak amivel önállóan biztonságosan részt tudjanak venni a forgalomban.


"A1" kategória az első nagymotor kategória 16 év betöltése után szerezhető teljes tanfolyam elvégzésével, vagy meglévő "B" kategória mellé könnyített tanfolyammal.

"A2" kategória a következő lépcső a legnagyobb "A" kategória előtt. Érdemes megszerezni mert két éve meglévő "A2"- vel már 21. életévtől lehet jelentkezni nagy "A" kategóriára egyébként csak 24. életév betöltése után.

"A" kategóriával minden motoros jármű vezethető.

A felső menüpontokban hasznos információt talál a tanfolyamainkkal kapcsolatban.

A legnagyobb problémát a vezetői engedély megszerzésén túl a motorkerékpár és a ruházat kiválasztása jelenti. Oktatóink tanácsot tudnak adni, hogy kinek melyik motoros kategória felel meg a legjobban a testalkatához viszonyítva. milyen motorkerékpárt és ruházatot célszerű vásárolni.

A kezdő motoros ruházat megvásárlásához jelentős vásárlási kedvezményt biztosítunk, tanulóink részére.

 

Módosítás dátuma: 2016. január 04. hétfő, 20:03
 

Copyright © Minden jog fenntartva! - Rutin98 kft.

Szimulátorok Autósikolák Infomod